Menü
Hír
 

OKTV

2018. április 10-én lezajlott az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulója

 

A rendezvényt Dr. Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke nyitotta meg, a verseny lebonyolításáról Ötvös Zoltán ügyvezető számolt be. A Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata nevében Kaposi József elnök úr köszöntötte a diákokat és félkészítő tanáraikat.

Felkészülés az OTKV döntő során

A verseny nemcsak az egyéni szövegalkotási készséget fejleszti, hanem a mentor és tanítvány együttműködésben is jártasságot szereznek a diákok, emellett a verseny végére alapos tudást szereznek történelem tantárgyból. Nem elhanyagolható tény, hogy a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § értelmében az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek döntőjében elért helyezések alapján a jelentkező diákok többletpontra is jogosultságot szerezhetnek.

A 2017/2018. évi történelem OKTV eredményei az Oktatási Hivatal honlapján olvashatók

Támogatóink
Együttműködő partnereink
Közösségi média
Az adó 1%-ának felajánlása
A Magyar Történelmi Társulat köszönettel fogad minden olyan támogatást, amely hozzásegíti tudományos és ismeretterjesztő céljai megvalósításához (adószám: 19007706-1-43). Ha a Századokat támogatná, akkor a Századok Alapítványt (adószám: 19657985-1-43) tüntesse fel a nyilatkozaton. Köszönjük.