Menü
Hír
 

Visszatekintés

John Lukacs üzenete decemberi konferenciánkhoz

Szeretettel köszöntjük Tagjainkat az új esztendőben!

Ebben az évben is közös munkára hívunk mindenkit! Továbbra is fontosnak tarjuk, hogy a hazai történelemtanítás mellett, a határon túli történelemoktatással is foglalkozzunk. Erre fókuszáltunk az elmúlt évben, amikor a Mentés Másként című konferenciánkat szerveztük, de 2019-ben továbbra is a közös gondolkodásra összpontosítunk. Tekintsünk vissza decemberi konferenciákra, amelyet John Lukacs történész üzenetével nyitottunk meg.

John Lukacs üzenete a konferenciához:

"Három évvel születtem Trianon után, és 22 éves koromban hagytam el Magyarországot, de a magyar történelem továbbra is lényeges maradt számomra.

Meglátásom szerint a XX. századi Magyarország legnagyobb tragédiája Trianon volt. Sajnálatosan a francia és angol diplomácia nem értette meg a térség társadalmi, gazdasági és etnikai problémáit, mikor az ún. wilsoni „önrendelkezési” elv alkalmazásával kívánták a Kárpát-medencében élő népek problémáit megoldani. Az azóta eltelt közel 100 esztendő sokszorosan bebizonyította a meghozott döntések szakszerűtlenségét és életképtelenségét. De mi magyarok is hozzájárultunk – a kedvezőtlen népességi statisztikák révén – a trianoni tragédiához. Sajnálatosan nem fordítottunk kellő figyelmet a csökkenő lélekszámú erdélyi és délvidéki magyarság sorsára, nem ösztönöztük kellően és hatékonyan a népességfogyás megállítását.

A Trianon óta eltelt idő ugyanakkor azt is igazolta, hogy erős az elszakított területeken élő magyarságban az élni- és megmaradni akarás, hiába veszi őket körbe az idegen „többségi tenger”. Kívánom, hogy az ott élők ne csak védekezésre legyenek képesek, hanem mutassanak példát a szomszédos országok (többségi) lakosainak emberségből, szabadságszeretetből, hitből, az együttélés kultúrájából és az élni akarásból.

Az élet folytatását az emlékezés is táplálja, ezért is fontosa e tanácskozás, amelyhez jó munkát kívánok!"

Bízunk benne, hogy John Lukacs üzenete sokunkat megszólít, és ez évben is köszönthetünk új tagokat a Tanári Tagozatban! A csatlakozásról bővebben itt  olvashatnak.

Támogatóink
Együttműködő partnereink
Közösségi média
Az adó 1%-ának felajánlása
A Magyar Történelmi Társulat köszönettel fogad minden olyan támogatást, amely hozzásegíti tudományos és ismeretterjesztő céljai megvalósításához (adószám: 19007706-1-43). Ha a Századokat támogatná, akkor a Századok Alapítványt (adószám: 19657985-1-43) tüntesse fel a nyilatkozaton. Köszönjük.